Szakmai fórum a közművelődési szakfelügyeletről
Január 19-én 10 órai kezdettel a Budapesti Művelődési Központ és a Budapesti Népművelők Egyesülete szakmai fórumot szervez A közművelődési szakfelügyeletről (Budapesti tapasztalatok) címmel.
Előadás és konzultáció
Előadó: Hortobágyiné Török Rita, a KMO régió vezető-szakfelügyelője
A 23/2005. (VIII. 9.) NKÖM rendelet alapján végzett közművelődési szakfelügyelet tapasztalatai az elmúlt év folyamán összegzésre kerültek, melynek ismertetésére hívunk Benneteket 2010. év első szakmai találkozójára.
A január 19-ei fórumunkra elsősorban azokat a kollégákat várjuk, akiknek a kerületében már volt vizsgálat, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat arról, hogy mi történt, mi változott azóta. Ugyanakkor - természetesen - szívesen látjuk azoknak a kerületeknek képviselőit is, akiknél a jövőben kerül sor szakfelügyeletre, hiszen mindenkinek a javaslatait fel szeretnénk használni, módszertani munkánk során.
Kérjük:
- hozd magaddal a fontosabb közművelődési dokumentumokat (közművelődési koncepció, rendelet),
- válaszold meg az alábbi kérdéseket: ( helyben, szóban)
Ismered-e a szakfelügyeleti jegyzőkönyvet?
A szakfelügyeleti jelentés javaslatai nyomán milyen intézkedésekre került sor?
- illetve gyűjtsd össze azokat a javaslatokat, kéréseket, milyen módszertani segítségre lenne szükséged a mindennapi munkád segítéséhez.
Kérjük, részvételi szándékodat 2010. január 15-ig jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
e-mail: koordinacio@bmknet .
telefon: 371-2762,
fax: 371-2761.
MEGHÍVÓ
|