|
Budapesti Népművelők Egyesülete Ifjúsági Tagozata művészeti
előadássorozatot indít
A Budapesti Népművelők Egyesületének Ifjúsági Tagozata 2004
szeptemberében alakult, tagjai a közművelődés területén dolgozó
fiatal szakemberek. A tagozat létszáma jelenleg 77 fő. Az
ifjúsági tagozat célja, hogy a pályakezdő munkatársakat integrálja
a közművelődés szakmai közösségébe, valamint elősegítse szakmai
fejlődésüket.
A tagozat munkájának alapját ennek megfelelően azok a szakmai
találkozók jelentik, amelyeken a résztvevőknek - az intézménylátogatások
során - módjuk nyílik a közművelődés szerteágazó intézmény
- és tevékenységrendszerének megismerésére, a szakmai tapasztalatcserére,
valamint továbbképzésre.
A tagozat munkájának intézményi bázisa az Aranytíz Művelődési
Központ, ahol a szakmai munkát szinte csak fiatal kollégák
végzik, s amelynek igazgatóhelyettese, Marsi László a tagozat
munkájának egyik szervezője, igazgatója, Újfalusi Gáborné
pedig - úgy is, mint az egyesület elnökségi tagja - megadja
a működéshez szükséges szakmai segítséget és támogatást.
A 2004 szeptembere óta havonta szervezett szakmai jellegű
találkozókon alkalmanként 10-20 fő vesz részt, az emlékeztetők
azonban az elektronikus levelezőlistán mind a 77 taghoz eljutnak.
A találkozókon előre meghirdetett tematika szerint folyt
a moderált szakmai információ- és tapasztalatcsere, az elmúlt
évben tárgyalt témák: gyermekszínházak, pályázatírás, nemzetközi
kapcsolatok, alapítványok megismerése, Magyarországon található
külföldi kulturális irodákkal való együttműködés lehetőségei,
táboroztatás, fesztiválszervezés stb.
A következő időszakban a legújabb művészeti irányzatokban
való eligazodást segítő előadássorozatot tervezünk, hiszen
a művelődésszervező képzésben ez a szakterület nem igazán
jelenik meg. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy a közművelődés
területén, a közművelődési intézményekben dolgozók tisztában
legyenek a modern művészet alapismereteivel, s tudják, hol
juthatnak további információkhoz. Az új ismeretek közvetítésében
a fiataloknak mindig kiemelt szerepe volt. A művészeti irányzatok
közül a kortárs zenébe, kortárs táncművészetbe, kortárs képzőművészetbe
és a kortárs színházban segítenek eligazodást nyújtani meghívott
előadóink.
Az elmúlt évi sikeres rendezvénysorozatot szeretnénk folytatni
a 2007-es évadban is, mivel a meghirdetett programjainkra
nemcsak a Budapesti Népművelők Egyesületének tagsága, hanem
külsős érdeklődők is érkeztek.
Budapesti Népművelők Egyesülete Ifjúsági Tagozatának
szóló művészeti előadássorozat
Zeneművészet:
Előadó: Szép Fruzsina - irodavezető,
programigazgató (Magyar Zenei Exportiroda)
Az előadás témája: Magyar zenei exportiroda tevékenysége,
zenei export lehetőségek hazánkban és külföldön, Hangfoglalás
program
Időpont: 2007. február 15. 17 óra
Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ V. ker. Arany János
u. 10.
Táncművészet:
Előadó: Talló Gergely - titkár (Trafó Kortárs Művészetek Háza,
Műhely Alapítvány)
Az előadás témája: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Műhely Alapítvány
Időpont: 2007. március 12. 17 óra
Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza IX. ker. Liliom 41.
Képzőművészet:
Előadó: Bálványos Anna - művészettörténész (Ludwig Múzeum)
Az előadás témája: Velencei Művészeti Bienálé
Időpont: 2007. április 12. 17 óra
Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ V. ker. Arany János
u. 10.
Színház:
Előadó: Szabados Mihály- színész, rendező (Kamikáze Akciócsoport)
Az előadás témája: Alternatív színházak
Időpont: 2007. május 4. 11 óra
Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ V. ker. Arany János
u. 10.
A rendezvénysorozat támogatója: NKA
|